Én csak azt nem értem, hogy miért mindig csak azok a srácok mondják, hogy szép vagyok és minden ujjamra jutna pasi, akiknek barátnőjük van,
megcsalják velem,
aztán rádöbbennek,
hogy tulajdonképpen nekik az a másik lány a lelkitársuk,
és ezt vidáman közlik is velem.
Vagy a jó 50-es kertészgatyás, fehér atlétás, kövér, göndörödő-kunkorodó mellszőrzetű cigányok munkásemberek..
(itthon vagyok
beteg vagyok
"tanulok" /haha/
egyedül vagyok
unatkozom)
...valami.
pedig vagy belépek az űrhajósok táborába, vagy elkezdek olyan munkát keresni (annyi lehetőség van: meki, újságosbódé, topless bár...:) ), ahova nem kell ennyi fizikai fájdalmat okozó, fos kis élősködőt megtanulni.
És mindenképpen nagyon részeg leszek...
Elkezdtem Dextert nézni (igen, vizsgaidőszak van), ami ugye a kedves szociopata sorozatgyilkos beilleszkedési próbálkozásairól szól, és elég erőteljesen közvetíti felém a gondolatot, ami jobb, mint nagyjából bármi, amivel eddig találkoztam: Pretend.
Ő azért teszi, mert semmit sem érez, nekem pedig azért lenne szükségem rá, mert túl sokat. Majdnem ugyanaz.
So, now I'm going to pretend, that everything is fine.
Lehet, hogy kezdek elvénlányosodni, és savanyű a szőlő, de miért kell nekem végignéznem a 3-as villamoson ülve, hogy velem szemben a tinipárocska 40percig smárol, közben időnként megvizsgálják, hogy mit találtak a másik szájában?
(Hajszálat, szőrt, sáldarabkát, ilyenek.)
Nem szeretem azokat, akik a darab végén taps helyett tepernek ki a ruhatárhoz, hogy "ne kejjen má' ezer embert végigáálni". Azok az izék ott a színpadon neked játszanak bzmg, még akkor is, ha fizettél a jegyedért.
(Igen, színházban voltam. Vámpírok bálja. Szerelem.)
Ha egy bulit végigtáncolsz egy nevetős szemű ismeretlennel, az szórakoztató.
Ha búcsú előtt kapsz két puszit, az aranyos.
Ha elkéri a számodat, az sikerélményt nyújtó.
Ha nem keres, és te nem is gondolsz rá, az teljesen normális.
Ha az Isten háta mögötti kiránduláson, a tábortűz mellett ülve mégis kapsz egy (több) üzenetet, az meglepő.
Ha az ezekre adott választ rajtad kívül még nyolcan fogalmazzák az vicces.
Ha nem igazán lelkesedsz a dologért, és azt mondod a barátaidnak, hogy nem biztos, hogy kell ez neked, az mindenképpen furcsa, de az adott körülmények között érthető.
Ám, ha ezek után hazamész, lecsekkolod Facebookon, és rájössz, hogy olyan srácba botlottál, aki a nagy többséggel ellentétben, még jobban néz ki napvilágon, mint sötétben (sokkal!!), ellenben valamilyen oknál fogva* napok óta nem keres, na az nagyon-nagyon kellemetlen.
*lehet, hogy vele szemben én nem mutatok olyan jól napfényben....
...eljöhetne velem mondjuk sörözni, bulizni, sétálni, moziba, színházba, kiállításra, vagy lényegében akárhova, mert lassan beledöglök az unalomba ami körülvesz. Családom 3 országban 4 felé, barátom nincs és még 11 hónapig nem is lesz, az iskola egyre kevésbé lelkesít (a jövőre néző kilátások meg még annyira se), a baráti társaságom szanaszéjjel esik, és még egy öregek otthonában is nagyobb élet van, minta körünkben mostanság.
Mintha úgy szólt volna a mondás, hogy ha az életed egy területén minden rendben van, akkor egy másik biztosan összeomlik. Na de mindegyik egyszerre???
Fákk.
Te mit tennél, ha az lenne a sejtésed a háromszoros exedről (aki, igen, harmadszorra is kirakott téged a héten), hogy a legutóbbi körben nem csak veled, de egy másik lánnyal is járt?
Írnál vajon az illető lánynak, hogy vigyázzon magára (legalább ő...), ha ezzel azt is kockáztatod, hogy mindenről kiderül, hogy csak a te agyszüleményed, és hatalmas nevetség és unszimpátia tárgya leszel...?
Furcsa egyébként. Minél többször tapos belém, annál tompább a fájdalom. Lehet, hogy már nincs mit összetörnie.
Körülnézek, és bármit látok, tudok hozzá emléket kapcsolni. Róla szóló emléket. Rólunk szólót. Eddig nyilván azért fájt, mert nem hittem el, hogy vége. Most, így harmadszorra, azért fáj, mert végre rádöbbentem.
Február 24.
Az utolsó.
Úgyhogy2010 február 24-én, egy évvel ezután, mikor már minden csak szép emlék lesz, nos akkor majd kelleni fog valaki. Valaki más. De kell egy év ahhoz, hogy felejtsek, hogy kihúzzam a tüskét, hogy rájöjjek végre, hogy nem csak valaki mellett érek bármit is. Hogy egyedül is egész vagyok. Hogy magamhoz térjek, vagy megteremtsem az új önmagam.
Olyan sokáig hittem benne...bennünk. Mintha elmondták volna az óvodásnak, hogy nincs is Mikulás...
Megtanulhatja-e az éjjeli lepke, hogy ne szálljon a tűz felé?
Lehet-e a gyufaárus lányból jégkirálynő?
Viselhet-e páncélt a szív és
lángolva doboghat-e az agy?
...
